Nemzetközi költöztetés szakértő költöztetőkkel

Nagy Endre nemzetközi költöztető vagyok,
amit lehet, azt a teherautómra felpakolok.
A munkában mindig száz százalék minőség,
az elégedett ügyfél számomra is dicsőség.

A nemzetközi költöztetés nem egyszerű feladat,
ezért rutintalan emberekre bízni nem szabad.
Ha a bútorokat szerelni kell, vagy ablakon leengedni,
nyugodtan bízd ránk, ezt nem szabad feledni.

Csinálom már a költöztetést, több éve a szakmában,
és még mindig örömömet lelem ebben a munkában.
Sok országba költöztettem, például Dániába,
ott is minden rendben volt, nem estünk hibába.

A kérdés, hogy az ember miért minket válasszon?
Azért, hogy a költözés végén nyugodtan állhasson.
Leinformálható, hivatásos költöztetők vagyunk,
a munkát ne bízd másra, megoldjuk mi magunk!

koltoztetes-nagy-endre-kulfold

A tájékoztatás volt a célom a honlapommal,
ezért is készítettem el, nem kis gonddal.
Árak menüben láthatod az óradíjat, tarifát,
biztos lehetsz benne, hogy itt nem vernek át.

A képeket is Én készítettem munka közben,
nincs itt olyan, amit máshonnan letöltöttem.
Más képével eladni magam nem szép dolog,
ezt a "jelenséget" észlelni nálam nem fogod.

Persze vannak akik a képeimmel visszaélnek,
ezek a munkájukkal együtt annyit is érnek.
Vigyázni kell ám a csalókkal, és szelektálni,
ha nincs cégnév, nem szabad telefonálni.

Szép szakma a költöztetés, csinálják sokan,
csak nem mindegy az, hogy ki és hogyan.
Cég nélkül, előre szólni, ha áfás számlát kérsz?
De most őszintén, egy ilyentől mégis mit remélsz?

Én bizony adok a jó hírnévre és a becsületre,
nem bízom a munkát rutintalan együgyűekre.
Csábíthatnám az embereket olcsó árakkal,
kiszúrhatnám a kollégák szemét pár százassal.

Inkább "drágább" szakemberekkel dolgozom,
pár száz forintos fiatalokkal nem foglalkozom.
Így költöztetek mindig, tiszta a lelkiismeretem,
profi kollégákkal, akikkel a zongorát is felemelem.

Csak akkor szóljon az ügyfél, ha nyugodtan költözne,
számíthatsz rám, költözhetsz belföldre vagy külföldre.
Kérjél árajánlatot, nem fogod megbánni ígérem,
a kellemetlen dolgoktól az ügyfeleket kímélem.